ÚJ PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZ HAJDÚNÁNÁSON 2007. május 25.
Hadadi Imre forgalmazónknak régi vágya teljesült; mostantól egy olyan takarmányáruházban fogadhatja a vásárlóit, amely minden szempontból megfelel a mai kor követelményeinek.
2007. május 19-én adtuk át hivatalosan is a nagyközönség számára Hajdúnánáson a Tápcenter Kft. külsőleg és belsőleg is teljesen megújult Purina takarmányáruházát. Az üzletben minden megtalálható, ami a haszonállat takarmányozás mellett fontos kelléke lehet a mezőgazdaságban élőknek. Többek között különféle kiegészítők, vitaminok teljes sora, vetőmagvak, virágföld, hatalmas választékban kutya-és macskatápok jellemzik a kínálatot.
Az ünnepélyes megnyitó reggelén Maarten Welten vezérigazgató úr adta át az áruházat. Már ekkor is számos érdeklődő várta, hogy belülről is láthassa a boltot és élhessen e kivételes nap alkalmából a meghírdetett akciók és sokszínű programok által kínált lehetőségekkel.
A gyerekeknek rajzpályázatot írtunk ki, a legügyesebbeket külön díjaztuk. Emellett pónilovaglás, kocsikázás állt egész nap a vásárlók rendelkezésére. Akik legalább 2000 Ft értékben vásároltak, egy külön sorsoláson vehettek részt, melyben a legszerencsésebb egy elektromos fűnyíróval lett gazdagabb, de mások sem tértek haza üres kézzel: dvd lejátszó, porszívó, több zsák kutyatáp lett a nyertesek jutalma.
A megjelenteknek folyamatosan a helyszínen elkészített hot-doggal, üdítővel, sörrel kedveskedett a házigazda.
A nap végén örömmel állapítottuk meg, hogy nagyon sokan éltek az alkalommal és keresték fel az áruházat, és bíztosítottak minket a támogatásukról.
Ezúton is köszönjük a Hadadi család hosszú évek óta tartó kitartó és áldozatos munkáját. Sok sikert kívánunk a jövőben is az üzletük fejlődéséhez!
Üdvözlettel: Pálfi Csaba dealer menedzser
|