PÁHI KÖZSÉG PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZZAL GAZDAGODOTT 2011. október 27.
Az új Purina Takarmányáruházzal Páhin nem csak a gazdálkodók, hanem maga a település is gazdagodott – kezdte köszöntő beszédét Oroszi István polgármester. A Hadnagy család jóvoltából megszépült ugyanis egy romos épület a falu központjában. Hadnagy Lászlóné Purina Takarmányforgalmazónak már nem ez volt az első olyan áruházmegnyitója, melynek során egy településen igényesen felújítottak és Purina arculatra alakítottak egy-egy lepusztult épületet. Soltvadkert, Balotaszállás, Kiskunhalas és Kiskőrös után ez volt az ötödik új Purina takarmányáruház, melyet megnyitottak.
A Páhin átadott új üzlet a 80. az országban a Purina Takarmányáruházak sorában. A Hadnagyéktól már megszokott precíz kivitelezés, széles termékválaszték nagyon sok érdeklődőt vonzott a nyitás napján is a boltba. Minden vásárló sorsjegyet kapott, mellyel részt vehetett a délutáni ajándéksorsoláson. Makai Szabolcs az Agribrands Europe Hungary zRt. Purina Disztribúció Igazgatója megköszönte a Hadnagy család munkáját a disztribúció fejlesztésében és elismerését fejezte ki a vásárlók minden igényét kielégítő új áruházért.
A délutáni ajándéksorsolásra szép számmal érkeztek a helyi gazdák. Senki sem távozott csalódottan, hiszen az értékes nyeremények mellett kisebb ajándékokat is kiosztottak a házigazdák azoknak a látogatóknak, akiknek Fortuna nem kedvezett a sorsoláson.
Gratulálunk a Hadnagy családnak az új Purina Takarmányáruházukhoz, üzemeltetéséhez sok sikert és sok vásárlót kívánunk!
Lengyel István
|