ÚJ ÉLET, MEGÚJULT KAPCSOLATOK 2011. október 18.
Piackutatáson vett részt a Purina értékesítési csapata 2011. október közepén Tolna megyében. Nagy hangsúlyt fektettük az egyéni gazdálkodók felkutatására. Szerettük volna minél több közvetlen felhasználóval megismertetni a Purina Takarmányokat. Nekem Ozora településének felmérése volt a feladatom. Nem volt teljesen ismeretlen a terület, hiszen a településen működő takarmányboltban korábban forgalmazták a Purina takarmányokat. Számos gazdát sikerült meglátogatnom, közöttük a két szomszédot, Baráth András 20 kocás sertéstartót és Csenkó Ferenc 35 tehenes gazdát. Baráth úrral már éppen megbeszélésünk végénél tartottam (WeanPro Starter KT-20 tápot rendelt), amikor érkezett Csenkó úr felesége Mária, gyors segítséget kérve, mert ellik a tehén. Mire átértünk, a kis boci életjelet adott magáról, hiszen két lábát már „segítségkérően” előre nyújtotta.
Mária, Ferenc és András profi csapatot alkotva gyorsan, szakszerűen és kíméletesen segítette néhány perc alatt világra a kis bikaborjút. Látszott az összeszokottság, mindenki tudta és tette a dolgát, Ők már valóban félszavakból is megértették egymást. Az új élet születése után – immár a konyhában, kipihenve az izgalmakat – beszélgettem tovább a Csenkó családdal a Purina takarmányokról. Mint kiderült, számukra sem ismeretlenek a Purina takarmányok. Korábban rendszeresen használták készítményeinket, de egy sajnálatos betegség miatt kényszervágást rendeltek el állományukon és megszakadt a kapcsolat. Pedig még külföldi vendégeket is hoztak hozzám a Purinások annak idején, egy egész busszal! – újságolta büszkén Csenkó Ferenc. A kellemes emlékeket felidéző beszélgetésünk gyorsan áthidalta a partneri viszony sok éves szünetelését. Szinte ott folytattuk, ahol évekkel ezelőtt abbamaradt a kapcsolat. Csenkó úr azonnal rendelt a tejelő koncentrátumból, de a kis újszülött borjú is megkóstolhatja majd a Purina borjú indító és nevelő tápot.
Új élet született és megújult több partneri kapcsolat ezen a délutánon. Ozorán és Tolna megyében is sikeresen zárult a piackutatás, közel száz partnert látogattunk meg és több tonna takarmányra vettünk fel rendelést. Nagyon szép napos idő, biztató kilátások, egyszóval érdemes volt ezt a napot a tolnai gazdákra fordítani. A sikereken felbuzdulva egészen biztosan folytatni fogjuk a piackutatások sorát, új helyszínen, új termelőknél, új élményekkel!
Lengyel István
|