DEALER ÉRTÉKESÍTŐ SZAKMAI TALÁLKOZÓ BÉKÉS MEGYÉBEN 2011. október 19.
A legjobb értékesítő szakmájában a legjobban felkészült és a leginformáltabb, ami lehetővé teszi számára, hogy egy piaci kihívást a legjobb tudása szerint oldjon meg. A Dealer Értékesítői program egyik hagyománnyá váló programja a Szakmai Találkozó, amely ebben az évben Szeghalmon került megrendezésre. A Dealer Értékesítők találkozója csak szakmai programokat tartalmaz, amelyek a jobb és hatékonyabb munkavégzést szolgálják. Ez a rendezvény volt az első, amikor az értékesítők javaslatai alapján állítottuk össze a programot, hiszen megkérdezésük alapján választottuk ki az előadásokat és az előadókat. A két nap elméleti és gyakorlati példákkal próbált segíteni abban, hogy további sikereket érjenek el.
A program reggel 9 órakor egy közös beszélgetéssel kezdődött. Ezt követően Tokaji István megnyitotta a találkozót. Megnyitójában a célokról és az eddig elért eredményekről hallottunk pár szót. Első előadóként Dr. Szendi Róbert állatorvos, gyakorlati oldalról közelítette meg az állategészségügyi kérdéseket. Róbert nagyon nehéz dolgot vállalt fel, hiszen egy igen komoly témát kellett feldolgoznia egy órás előadása során. Számos érdekes kérdésről és gyakorlati példáról hallottunk, majdnem minden állatfajról kaptunk információt. Sajnos a tárgykör nagysága miatt nem jutott idő a teljes terület bemutatására, így egyes érdekesebb és sajnos minden állattartónál előforduló betegségről nem tudtunk részletesen beszélni, de ezt a következő alkalommal pótoljuk.
A délelőtti programok következő részében a tojó tyúkok tartásáról és azok takarmányozásáról beszélt Czifra Kolos kollegánk. A tojó tyúkfarmok igen nagy potenciált jelentenek Magyarországon. A komoly lehetőséget csak úgy tudjuk kihasználni, ha ismerjük a szakmai alapokat, ami a tyúktartáshoz szükséges. Kolos előadása egy részről elméleti tudást adott az értékesítőknek, másrészről saját tapasztalatait is meg osztotta az értékesítőkkel. A délutáni programban az eladás 4 szakaszáról beszéltünk. Szerepjátékokkal és két mentorral - a 18 értékesítő aktív részvételével - segítettük egymást, hogy jobban megértsük, milyen kommunikációval lehet egy-egy szituációt megoldani. Az életszerű beszélgetések sokat segítettek abban, hogy megértsük, milyen értékeket és milyen szükségletet kell megtalálnunk ahhoz, hogy vásárlásra ösztönözzük a termelőt.
Az elméleti részt lezárva esti programként a helyi hagyományőrzőkkel töltöttünk el egy kellemes estét. Íjászkodás és íjász bemutató után a helyi fafaragással, csuhészövéssel és egyéb kézműves foglalkozásokkal ismerkedhettünk meg. Mindenki kipróbálhatta magát olyan kézműves munkákban, ami számára ez idáig ismeretlen volt. Az alkotásokat hazavihettük, ami maradandó emléket jelent mindenki számára.
A második napon két farmot látogattunk meg. Az első telep Szeghalom határában a töviskesi majorban található kis tehenészeti telep volt. A telep tulajdonosa Esztergomi Zsolt, aki 2011 szeptemberében költözött ki a tanyára, amelynek felújítása még folyamatban van. A telepen jelen pillanatban 18 tehenet fejnek, ezen felül 21 növendék bika és 6 üsző található. Minden jószág PURINA takarmányt eszik. A tulajdonos nagyon elégedett a Purina termékek által elért eredményekkel. Elmesélte, hogy a PURINA tápok segítségével, a már-már csak 2 dl tejet adó tehenétől most 18 litert tud fejni. Távlati terveiben az állomány fejlesztése szerepel. Szeretné 150 tehén és szaporulatának elhelyezését, és az ehhez megfelelő tejtermelés elérését megoldani a jelenlegi majorban. Nagyon tanulságos volt a látogatás, hiszen ritka az ilyen lelkes és elhatározott gazda, aki tudja, mit szeretne elérni a jövőben.
A következő telep az okányi sertés bemutató telepünk volt. Horváth József és neje 13 éve foglalkozik kocákkal és sertés hízlalással. A termelő három éve csak a PURINA premixeit használja. A LeanPro KPX látványos hatással van a jószágok növekedésére és a hízlalásra, mert átlagosan 165 nap alatt az összes hízó eléri 120 kg körüli végsúlyt. A kocák alól malacokat is szoktak eladni, itt a 6 hetes választási súly megközelíti a 20 kg-ot. A bőséges vendéglátás után a csapat elindult haza, hogy otthon alkalmazni tudja a megszerzett tudást és tapasztalatokat.
A szeghalmi találkozón nagyon sok új információval gazdagodtunk. Reméljük, hogy az értékesítők tudják hasznosítani a megszerzett tudást és tapasztalatokat munkájuk során. Csapatban dolgozva tudják egymást segíteni információkkal, tapasztalatokkal. Jövőre folytatjuk hagyománnyá váló találkozónkat, ahol újabb és újabb érdekes témákat fogunk feldolgozni.
Tokaji István
|