REKORD FORGALOM MÁR AZ ELSŐ NAPON! 2011. október 4.
A Magyarország keleti határán elhelyezkedő Komádi városának nevezetességei közé tartozik a 185,5 méter magas TV-torony és az 1891-óta megrendezendő, több filmben és könyvben is megemlített Komádi vásár. Ez utóbbiról így szólnak a korabeli feljegyzések:”A vásárnak gyorsan nagy híre lett, mert nem csak mindennapi eszközöket árultak itt….. szinte minden alkalommal megtelt a vásártér!”
Így volt ez 2011. október 1-én is, amikor a Zsandár Kft. megnyitotta új Purina Takarmányáruházát. Már reggelre megtelt, sőt, egész nap tele volt a gyönyörűen felújított, precízen kivitelezett új Purina arculatú épület udvara vásárlókkal. Széles áruválaszték, vonzó, jól megszervezett megnyitási akció! Közel hatszáz zsákkal adtak el az akciós termékből a nap folyamán! Ekkora sikerre azonban még a mindig optimista Balázs Péter sem számított. Na, de vajon mi a siker titka? – kérdeztem Petit. A kisebbik fiamnak, Zsoltnak nyitottam ezt az új boltot. Szerettem volna úgy elindítani, hogy a lehető legtöbb ember értesüljön róla Komádiban. Nagyon odafigyeltem az arculat kivitelezésére, a Purina teljes áruválasztékán kívül pedig további kiegészítő termékeket is forgalmazunk a boltban. Huszovics János Purina dealermenedzserrel közösen megszerveztünk egy nyitási akciót, melynek során arra törekedtem, hogy ez felpezsdítse a gazdákat a településen! Minden háztartásba eljuttattunk egy szórólapot, melyen részletesen tájékoztattuk és meghívtuk a vásárlókat a bolt megnyitására. Mindenkit vendégül láttunk egy italra illetve pogácsára, a gyermekeknek pedig további meglepetésekkel kedveskedtünk: az udvarban kialakítottunk egy állatsimogatót, ahol pónilóval, kecskékkel, kacsákkal, csirkékkel ismerkedhettek a gyerekek. Szerencsére nagyon sokan eljöttek és vásároltak az első napon, több mint 50 új törzsvásárlói kártyát állítottunk ki! Nagyobbik fiam Peti irányításával alig győzték kiadni az árut kollégáim.
Az alapos előkészítés meghozta gyümölcsét, hiszen ilyen sok vásárlót még nem láttam sehol sem, pedig ez már a 80. Purina Takarmányáruház megnyitó ünnepség volt az országban. Alig jutott idő a hivatalos ceremónia lebonyolítására, a nemzeti színű szalag átvágására, melyben Balázsné Babika volt a segítségemre. A tombolasorsolásra ismét megtelt az udvar, sokan szerették volna ugyanis megnyerni a fődíjat, egy választási malacot. Végül is a szerencse Erdei Jánosnak kedvezett, de minden vásárló ajándékkal távozhatott a Balázs család jóvoltából.
Gratulálunk a Balázs családnak a nagyon igényesen kialakított új Purina Takarmányáruház megnyitásához, valamint a tömegeket megmozgató első napi akció megszervezéséhez!
Lengyel István
|