ELINDULT A „NYÚL-UNK A MUNKÁÉRT” PROGRAM SZOLNOK MEGYÉBEN IS
2011. október 3.

A napokban indult útjára a legújabb országos kezdeményezés, amely a nyúltartást próbálja ösztönözni, saját ellátásra, vagy helyi termékként való értékesítésre. A „Nyúl-unk a munkáért” program célja, hogy minél több hátrányos helyzetű polgártársunknak adjon lehetőséget a kiegészítő élelem megtermeléséhez, a napi felelősségteljes munkavégzéshez, és az állattenyésztéshez való hozzászoktatáshoz.

235 település pályázatából 10 kisebb -nagyobb települést választottak ki, ahol szeptember utolsó és október első napjaiban kerülnek kiosztásra az állatok. Az első helyszínek közt két Szolnok megyei település is helyet kapott. Az egyik a jászsági Jánoshida, a másik a Kunság határán elterülő Törökszentmiklós.
Jánoshidán 25 család kapott ketrecet, nyulat és takarmányt. A helyi koordinátor szerint olyan családok kaptak lehetőséget, akik eddig is felelősséggel vállalkoztak programokra, mint például a „Kiskert” program. A program itt is a felkészítéssel kezdődött. A Faluházban igen népes társaság gyűlt össze. A családok majd minden tagja megjelent és figyelte az elhangzó előadásokat.

A legérdeklődőbbek a gyerekek voltak, akiknek a program elsősorban szólt. Minden korosztály képviseltetve volt a rendezvényen, mivel 2 évestől 16 éves korig sok gyerek ülte végig a másfél órás képzést. A program nekik szeretne példát mutatni és adni egy lehetőséget arra, hogy megismerjék a felelősségteljes állattartást.
A délutáni zárás után a helyi családok közösen vették át az első hónap takarmányát. A ketreceket kora délután már helybe szállították számukra, az állatokat pedig a hét vége felé fogják megkapni a leendő termelők.

A törökszentmiklósi átadáson a helyi koordinátor szervezésében több településre is került ki nyúl. A helyben működő Közép –Tisza-völgyi Népfőiskola Társaság településeit és a környékbeli településeket ölelte fel Buday Miklós igazgató úr, aki a Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola vezetője is. A nyertes Törökszentmiklóson és a hozzátartozó kistelepüléseken (Surjány, Óballa, Szakállas, Bartapuszta, Szenttamás) kívül Mezőtúr, Kétpó, Nagykörű, Örményes település hátrányos helyzetben lévő polgárai is részesültek a nyulakból, annak ellenére, hogy a falvak és a város nem nyert a pályázaton.
A helyi és az országos média érdeklődése mellett, Törökszentmiklós polgármester asszonya, a Vidékfejlesztési Hivatal osztályvezetője nyitotta meg a helyi képzést. Bemutatásra kerültek a ketrecek, amiket használnak a programban, illetve a helyi állatorvos vezetésével megtörtént a nyulak myxomatozis elleni vakcinázása. A tréning előtt egy örményesi család jelképesen átvehette nyulait, amelyek várhatóan egy 2 éves és egy 7 éves kislány kedvencei lesznek.

A településekről összegyűlt 25 család mindegyike részt vett a felkészítő tréningen. A jánoshidai és a törökszentmiklósi képzések elsősorban a nyulak tenyésztésével, egészségvédelmével, s az alapvető állattenyésztési tudnivalókkal gyarapította a családokat. A két helyszínen a PURINA szakemberei pedig a nyulak emésztéséről és az alapvető takarmányozásról beszéltek. Bemutatásra került a  PURINA legújabb kétfázisú nyúltakarmányozási programja, az anya- és hízónyúl takarmánykeverék és a választási nyúltakarmánykeverék. Illetve olyan szituációkra is adtak válaszokat, hogy mi történik, ha nincs lehetőség takarmányt vásárolni.

Reméljük, a program többi 8 helyszínén is hasonló lelkesedéssel találkozunk és hasonló jó tapasztalatokhoz jutunk. Várjuk a friss nyúltartók visszajelzéseit a takarmányokról és az elért eredményekről.

Tokaji István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye