7. PUSZTASZERI ORSZÁGOS TERMÉSZETFILM-FESZTIVÁL
2011. szeptember 12.

Immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Pusztaszeri Országos Természetfilm-Fesztivál 2011 augusztusában.  Amint Sági Mihályné főszervező elmondta, az idei évben 95 pályamunka került bemutatásra a háromnapos rendezvény versenyprogramjának keretében.

Az alkotók és a nézők is nagyon szívesen vesznek részt az országosan egyedülálló seregszemlén. A házigazdák ennek megfelelően mindent elkövetnek a minél színvonalasabb rendezés érdekében, de az egyre nehezedő gazdasági körülmények nagyon megnehezítik a dolgukat. Éppen ezért fontos számunkra minden segítő, így az Agribrands Europe Hungary zRt. is, mely a kezdetektől támogatja a fesztivált.

Külön köszönjük, hogy évről évre segítséget nyújtanak számunkra a rendezéshez – folytatta Ságiné Terike. Az idei évben igyekeztünk még színesebbé tenni a kísérő rendezvényeket a látogatók részére, ezért a hagyományos programokon túl (az idén is kilátogathattak kedves vendégeink a fokozottan védett Büdösszék-tóhoz, lovas kocsis kirándulás keretében, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által biztosított szakmai vezetéssel), további újdonságokkal szolgáltunk. Ökonapok Pusztaszeren címmel a 7. országos természetfilm-fesztivál ideje alatt, péntektől vasárnapig, a környékbeli biotermelők portékáiból (sajtok, borok, sörök, zöldségek stb.) nyílt kiállítás a fesztivál helyszínén, melyeket, természetesen, meg is vásárolhattak a látogatók. A gyermekek örömére játszósarok is kialakításra került, ahol természetes anyagokból készült játékok várták a legkisebbeket – fejezte be gondolatait Sági Mihályné.

A szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy 2012-ben is megvalósuljon a Pusztaszeri Természetfilm-Fesztivál. Kívánjuk, hogy siker koronázza erőfeszítéseiket, és ismét otthont adhassanak az országos seregszemlének.

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye