PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZ NYÍLT BARCSON!
2011. április 1.

A barcsi emberek szára ismerős motívum a piros négyzet, hiszen az alig 1-2 km-re lévő Horvátország címerében illetve a városban nagy számban megforduló horvát rendszámú autókon is látható. 2011. március 28.-a óta a városi piac szomszédságában megnyílt Purina Takarmányáruházon is megjelent az öt  piros négyzet, azaz a barcsi gazdálkodók számára is elérhetővé váltak a Purina takarmányok. A Pécs-Vasasi Gazdabolt Kft. ügyvezetője Ruzsicsics Ferenc megnyitójában kiemelte, hogy a helyi gazdákon kívül, számítanak a horvátországi bevásárló turizmusra is, amely az élelmiszerek, iparcikkek és egyéb szolgáltatások igénybevételén túl, mostantól kibővült a kitűnő minőségű Purina takarmányok vásárlásának lehetőségével is. Talán szimbolikus jelentősége is van annak, hogy az áruház első vásárlója egy horvátországi hölgy volt.

Makai Szabolcs Purina Disztribúció Igazgató megnyitójában kiemelte a Ruzsicsics család erőfeszítéseit annak érdekében, hogy egy magas színvonalú, a vásárlók minden igényét kielégítő Purina Takarmányáruház hálózatot alakítsanak ki. Pécs-Vasas, Pécs-Újhegy és Szigetvár után ez már a negyedik olyan üzlet, amely a Purina új arculatának megfelelő arculattal, széles áruválasztékkal, körültekintő, szakszerű kiszolgálással várja a vásárlókat. Ezt követően a nemzeti színű szalag átvágásával birtokba vehették a vásárlók az ország 68. Purina Takarmányáruházát.

Az áruház kitűnő fekvése (városközpont, városi piac közelsége, horvát határ közelsége) jó lehetőséget teremt arra, hogy nagy forgalmú, pezsgő üzletmenetű kereskedelmi központtá váljon.

Gratulálunk a Ruzsicsics családnak az újabb magas színvonalú beruházáshoz, sok sikert kívánunk az áruház üzemeltetéséhez.

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye