INDUL A 2011. ÉVI UNI SZEZON!
2011. március 4.

Ezekben a napokban - az ország több mint ötven pontján - kerülnek megrendezésre a Purina tavaszi UNI kampányát beharangozó takarmányboltos találkozók. Egy volt a sok közül, mondhatnám a március 2.-i kiskőrösi találkozó, de ezt természetesen nem teszem. Több okom is van rá! Egyrészt, mert Hadnagy Lászlóné Purina Takarmányforgalmazó az ötödik legnagyobb forgalmazó a Purina családban! Másrészt, mert jól szervezett disztribúciós hálózatához képzett, kereskedői vénával megáldott, a dealerhez és a Purinához is lojális kereskedők tartoznak. Olyanok, akiknek érdemes adni a véleményükre.

Erre utalt Bárány Péter regionális dealermenedzser is, amikor kampányismertetőjében kitért arra, hogy az idei UNI kampányba beépítettük az ősz folyamán a takarmányboltosoktól származó javaslatokat is. Talán ezeknek a javaslatoknak is köszönhető, hogy a program ismertetése után a boltosok nagyon elismerően nyilatkoztak a 2011. évi UNI kampányról. Optimistán, egy bővülő forgalom reményében! Jó volt hallani a sok pozitív véleményt a jövő lehetőségeiről és senki nem emlegette az ágazatot sújtó nehézségeket. Ugyan ilyen lelkesedéssel fogadták a forgalmazók a Lengyel István által bemutatott új termékeket, a Vitapur Bárány Plusz és a LonAcid kiskiszerelt termékeket.

Hadnagy László megköszönte partnereinek az előző évi munkájukat, mellyel hozzásegítették vállalkozását az országos ötödik helyezés megszerzéséhez.
Zárásképp nagyon finom gulyással és vargabélessel kedveskedett a Hadnagy család a meghívottaknak. Nagy taps fogadta Laci bejelentését, hogy a vacsora után a saját vörösborát szolgálják fel, amely a XVIII. Bábolnai Borversenyen aranyérmes minősítést kapott!

Gratulálunk Hadnagyéknak és üzlettársaiknak az elmúlt évben elért kiemelkedő eredményeihez és sok sikert kívánunk az egész csapatnak az elkövetkező UNI szezonban.

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye