TISZAVASVÁRIBAN TALÁLKOZTAK A KÖRNYÉK LOVÁSZAI
2011. március 3.

Mivel a magyar nép a hagyományok szerint lovas nemzet, illetve Tiszavasvári vonzáskörzetében számos lovas farm található, úgy éreztük, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a környék lótartó közösségére. 2011. február 3-án a tiszavasvári Művelődési Központban, Hadadi Imre Purina Takarmányforgalmazó területén került megrendezésre az a lovas találkozó, melynek keretében bemutattuk a Purina lótakarmányozási programját és termékeit. A rendezvény egyik fő szervezője Pampuch János, dealer értékesítő, a James Bond program egyik sikeres résztvevője volt, aki édesapjával együtt tekintélyes gazdaságot tudhat a magáénak számos jószággal, többek közt lovakkal és birkákkal. János maga is rajong a lovakért, versenyszerűen lovagol is, így az összejövetelen személyes tapasztalatait is megoszthatta a gazdákkal.

Az előadásra 24 lovász jött el, főként Tiszavasváriból. Az egybegyűlteket Huszovics János, dealermenedzser köszöntötte, majd átadta a szót Pampuch Jánosnak, aki egy igényesen felépített prezentáció keretében részletezte a Purina által ajánlott lótakarmányozási lehetőségeket. Külön – külön esett szó a hobbi – és sportlovakról, valamint a helytelen takarmányozás káros következményeiről. Bemutatásra kerültek a Bázis és a Bázis Extra késztápok, melyek állandó beltartalommal, kiegyensúlyozott ásványi anyag-, fehérje- és vitamin szintekkel biztosítják a lovak táplálóanyag szükségletét. Bemutatta az Omolene 200 és 300 takarmánykeverékeket, melyek kifejezetten sport- és versenylovak, illetve utóbbi tenyészkancák és csikók számára készült. Nagy érdeklődés övezte az Omolene 500 koncentrátum és a Horse Plus Gold vitamin- és ásványi anyag kiegészítő bemutatását is, mely magas vitamintartalmával ellensúlyozza a hagyományos takarmányozás hiányosságait. Ez azért is fontos, mert a jelenlegi időjárási viszonyok mellett az abrakban a gabonák ásványi anyag- és vitamintartalma alacsony és toxinokkal terhelt.

Az előadás végeztével az AGRIBRANDS zRt. jóvoltából a jelenlévők között kisorsolásra került még egy Horse Block nyalósó és egy zsák Omolene 300 takarmánykeverék is. A jelenlévők választ kaphattak kérdéseikre, megoszthatták egymással a tapasztalataikat, illetve akik kedvet kaptak a termékek kipróbálására, le is adhatták rendelésüket. Bízunk benne, hogy a rendezvényről mindenki elégedetten, új ismeretekkel gazdagodva távozott.

Huszovics János

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye