VÉGET ÉRT A 2011-ES PURINA ÉRTÉKESÍTŐ TRÉNINGSOROZAT
2011. február 4.

Már vártuk, hogy újra kezdődjön! Jövőre is itt leszünk! Számomra két kedves mondat, a Purina Értékesítő Tréningről pedig nagyon fontos visszajelzés. Fenti mondatokat Purina Értékesítőktől idéztem, melyeket a 8. alkalommal megrendezett Purina Értékesítő Tréningen osztottak meg velünk. Szerencsére szívesen jönnek, és egyre többen jönnek! Ez alkalommal egészen pontosan 184 fő vett részt az öt helyszínen (Bonyhád, Sárvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Szeghalom). Természetesen ismét új részvételi rekord, számomra nem kétséges, hogy jövőre átlépjük a kétszázas álomhatárt. Persze ez nem elsősorban a Mi (Agribrands kollégák) érdemünk, hanem azoké az értékesítőké, akik folyamatosan bővíteni kívánják ismereteiket, mert szeretnének egyre eredményesebbek lenni. A siker szenvedélyes vágya és a tudásszomj! Nem lehet rövidebben és jellemzőbb módon leírni a tréningen résztvevő értékesítőket, akik tudják, hogy ezen tulajdonságok hiányában nem lehetnek sikeresek a területükön.

A megnyitó után Lengyel István Soha ne add fel! - címmel beszélt az értékesítőknek az eladást nehezítő külső körülmények kezeléséről. Ezt követően, minden helyszínen egy-egy helyi kolléga és értékesítő mutatott be jó példát arra, Ők hogyan oldottak meg sikeresen nehéz helyzeteket. A nap folyamán bemutatásra kerültek az UNI, a sertés, a kérődző, a lovas és a Purina Plusz termékek. Fókuszban az új termékeink voltak (LonAcid itatóvíz savanyító készítmény, sertés antitoxin és bárány anticocci), de nagyon nagy hangsúlyt kaptak azok a kérdések is, melyek segítségével megismerhetik és pontosan kielégíthetik a vásárlók igényeit az eladók.

Jó, ha tudjuk! - címmel tartottak előadást külsős, meghívott vendégeink. Sárváron Dr. Képes György állatorvos a toxinos gabonák okozta veszélyekről és azok megelőzéséről tartott előadást. Nagyon élvezetes és tanulságos volt a végén kialakult kérdezz-felelek az értékesítők és Gyuri között állategészségügyi problémákról. Kecskeméten Dr. Hegedűs Dénes a háztáji gazdaságokban tartott állatok levágásának és feldolgozásának pontos szabályairól beszélt. Előadásának második felében részletesen elmondta a takarmányboltok megnyitásának és működésének feltételeit, melynek során kiderült, hogy Ő a Purinás takarmányboltokat állítja példaként a többi boltosnak Bács-Kiskun megyében. Ezt nem csak jó, ha tudjuk, de nagyon jó volt hallani is! Dr. Nagy Attila Szeghalmon ismertette velünk, hogyan zajlik le egy takarmányfelügyelői ellenőrzés a boltokban, és milyen adminisztratív feladatok vannak az üzletmenet során.

Nagyon élvezték az értékesítők, amikor csoportokra bontva megalkothattak egy-egy kampányt, akciót, mellyel növelni tudják forgalmukat, új vásárlókat szólíthatnak meg. Sok értékes gondolat fogalmazódott meg első kézből, hiszen Ők állnak közvetlen kapcsolatban a vásárlókkal, Ők ismerik a legjobban a vásárlói igényeket.
Makai Szabolcs Purina Disztribúció Igazgató zárszavával, oklevelek átadásával ért véget a 2011. évi Purina Értékesítő Tréningsorozat.

Köszönjük a Purina Takarmányforgalmazóknak, hogy ilyen nagy számban delegáltak értékesítőket a tréningre, köszönjük a Purina Értékesítők aktív, kreatív hozzáállását, és köszönöm valamennyi kollégám segítségét az öt nap előkészítésében, lebonyolításában.

Jövőre is itt leszünk! - mondták az értékesítők, de ígérhetem, Mi is ott leszünk! Felkészülten, eltökélten, hogy támogatást, segítséget nyújthassunk az értékesítők sikeres munkájához!

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye