DOMBÓVÁRON NYÍLT MEG 2010-BEN A 10. PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZ 2010. november 23.
Tóth Gábor igali Purina Takarmányforgalmazónk alig egy éve kapta meg Dombóvár városát és vonzáskörzetét, hogy lássa el Purina takarmányokkal, máris új Purina takarmányáruházat nyitott a településen. Gábornak ez volt a negyedik, az országban pedig a 65. új arculatú Purina Takarmányáruház! A Purina dealerek közül egyedül Gábor büszkélkedhet négy új arculatú takarmányáruházzal. Jó szokásához híven, a Tóth család ezúttal is egy nagyon igényesen kialakított, frekventált fekvésű üzletet nyitott meg 2010. november 19-én délelőtt. Hiába volt ez már a negyedik, hiába az új üzletek kialakításában szerzett tapasztalat, Gábor és felesége Zsuzsa, ugyan olyan izgalommal várta az üzlet megnyitását, mint az elsőét. Makai Szabolcs Purina Disztribúció Igazgató megnyitó beszédében kiemelte az üzlet kialakításának igényességét, a Tóth család Purina arculatkialakításban végzett kiemelkedő munkásságát. Elmondta, hogy az új áruházzal tovább bővült azon eladási pontok köre, ahol elindult a Purina Törzsvásárlói programja is. Maarten Welten vezérigazgató úr vágta át az avató szalagot, ami után a vásárlók is birtokukba vehették az új boltot.
Nagyon sok elismerő szó hangzott el a bolt belsejének esztétikus kialakításáról, a széles termékválasztékról és az udvarias kiszolgálásról. Molnár Ferencné Ilike üzletvezető, Csámpai Éva üzletkötő minden vásárlónak ajándékkal kedveskedett az első napon. Tóth Gáborné Zsuzsa vendégszeretetét élvezhették a látogatók, hiszen hidegkonyhai készítményei nagyon finomra sikerültek.
Már az első napon is élénk érdeklődést tanúsítottak a település és környékének állattartói. Reményeink szerint egyre többen keresik majd fel a város legszebb Purina takarmányáruházát a kiváló minőségű Purina takarmányokért.
Köszönjük a Tóth család kiemelkedő munkáját, gratulálunk az új Purina Takarmányáruház átadásához. Működtetéséhez sok sikert és jó egészséget kívánunk.
Lengyel István
|