PIERRE FRUMHOLTZ NYITOTTA MEG A 64. PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZAT KISKUNHALASON
2010. október 20.

Pierre Frumholtz, Európai Marketing Manager, nyitotta meg 2010. október 15-én a 64. Purina Takarmányáruházat Kiskunhalason. Érkezéséről még a házigazda Hadnagy család sem értesült előzetesen, így azután igazi meglepetés volt, amikor Makai Szabolcs Purina Disztribúció Igazgató társaságában megérkezett. Jobb alkalmat aligha talált volna Pierre, hiszen az új kiskunhalasi takarmányáruház egy igazi ékköve lett a magyarországi Purina disztribúciónak. Közel 120 négyzetméteren, széles áruválasztékkal, igényesen kialakított környezetben várják vásárlóikat Hadnagyék. Az üzlet vezetőjének kiválasztásában is biztosra mentek, hiszen arra a Farkas Mónikára bízták az üzlet vezetését, aki korábban már a balotaszállási üzletet is nagyon sikeresen vezette.

Már reggel nyolc óra óta folyamatosan érkeztek a vásárlók, akik élvezhették Hadnagy Lászlóék vendégszeretetét. Minden vásárlót pogácsával, üdítővel kínáltak, illetve sorsjegyet kaptak a vevők a délutáni sorsolásra. Hogy nem ürült napközben sem az épület előtt felállított sátor, az annak volt köszönhető, hogy három bográcsban rotyogott a babgulyás, birkapörkölt és a csülökpörkölt, melyre szintén meghívtak minden vásárlót Hadnagyné Mártikáék. Szép számú érdeklődő előtt tartotta meg avató beszédét Makai Szabolcs, majd Pierre Frumholtz Hadnagyék unokájával, Csengével közösen, a szalag átvágásával hivatalosan is a vásárlók birtokába adta az új Purina Takarmányáruházat.

A vásárlók nem fukarkodtak az elismerő szavakkal és szerencsére a vásárlásaikkal sem. Nagy elismeréssel szóltak az esztétikus kialakításról és a kiegészítő termékekkel bővített termékskáláról. Örömüket nyilvánították, hogy Kiskunhalason újra elérhetővé váltak a kitűnő minőségű Purina takarmányok.

A délutánra meghirdetett sorsolásra teljesen megtelt a bolt előtti tér. Közel százan vettek részt személyesen a harminc nyeremény kisorsolásán. A fődíj egy 25 000,-Ft-os vásárlási utalványvolt, amit nagy örömmel vett át a szerencsés nyertes.

Gratulálunk a Hadnagy családnak és Bárány Péter Purina dealermenedzsernek az új takarmányáruházhoz és a fantasztikusan megszervezett megnyitóünnepséghez.
Sok sikert és eredményes működtetést kívánunk ehhez a nagyszerű üzlethez, melyről Pierre Frumholtz is a legnagyobb elismeréssel beszélt.

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye