PURINA LOVAS TALÁLKOZÓ JÁSZFÉNYSZARUN
2010. október 13.

Jászfényszarun a Régi Casino Étteremben került megrendezésre 2010. október 08-án a Purina lovas találkozója. Rusai László Purina Takarmányforgalmazó szervezésében közel 40 lovas vett részt a rendezvényen. Elsőként Rusai László köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a programot. Ezt követően Müller Tamás a Horze Lovasáruház értékesítési vezetője mutatta be áruházukat és a forgalmazott termékek körét. „A lovak többet érdemelnek!”címmel tartott előadást Mészáros Gyula, aki már hét esztendeje használja a Purina lótakarmányokat. Előadásából megtudhattuk, hogyan tehetjük a legtöbbet lovainkért szeretettel, természetesen, erőszakmentesen. Bemutatta, mennyire fontos része ennek a programnak a kiváló minőségű Purina lótakarmány. Csépányi Szilveszter dealermenedzser és Lengyel István ismertette a Purina Lótakarmányozási programját.

Tájékoztatást nyújtottak a kancák, a csikók, a verseny- és hobbi lovak takarmányozási szükségleteiről. Előadásukból a jelenlévők azonnal választ kaphattak a felmerült szükségletek kielégítésének módjára is. A bemutatott Omolene 200-as, 300-as késztápok, az Omolene 500-as és Csikó koncentrátum, a Bázis és Bázis Extra késztáp, valamint a vitamin- és ásványi kiegészítők biztosítják valamennyi korcsoport részére a szükséges táplálóanyagokat.   Nagy érdeklődés övezte Udvari Zoltán, a Magyar Egyesfogathajtó Válogatott edzőjének előadását. Megismerhettük közös vállalkozásának, az ászári Idős Jámbor Vilmos Lovas Központnak a munkáját, eredményeit. Lovainak felkészítését, versenyeztetését Purina takarmányok használatával végző szakember nagyon sok hasznos tanáccsal látta el a jelenlévőket edzésmunkáról és takarmányozási kérdésekről egyaránt. Különös figyelem övezte előadásának azon részét, amikor bemutatta, hogyan lehet a Purina lótakarmányok segítségével zab nélkül is eredményesen és gazdaságosan takarmányozni a lovakat.  Az előadás végén kialakult beszélgetés keretében konkrét kérdésekre is választ adott Zoltán. Mindenkit tisztelettel invitált telepére, mely egyben a Purina Bemutatótelepe is. Ezt követően Rusai László ismertette a nap folyamán érvényes akciókat, hiszen a résztvevőknek a helyszínen is alkalmuk volt Purina lótakarmányokat vásárolni.

A rendezvény végén kialakult kötetlen beszélgetés kellemes hangulatát megteremtette az étteremben felszolgált finom vacsora, melyre a rendezők látták vendégül a megjelenteket.

Köszönjük a rendezők – Rusai család, Csépányi Szilveszter – kiemelkedő munkáját, valamint a rendezvénynek helyet adó Régi Casino Étterem mindenre kiterjedő segítőkészségét.

Örülünk, hogy a lovas gazdák ilyen nagy számban fogadták el meghívásunkat, reményeink szerint nem csak az egy doboz Horse Box nyalósóval (a Rusai családtól kapta minden résztvevő ajándékba), hanem rengeteg új és hasznos információval gazdagabban térhettek haza.

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye