PURINA JUHTAKARMÁNYOZÁSI TALÁLKOZÓ POLGÁRON
2010. szeptember 27.

Szeptember lévén, a legtöbb juhtartó gazdánál már elkezdődtek, jó esetben már le is zajlottak az ellések. Hadadi Imre Purina Takarmányforgalmazóval szükségességét éreztük, hogy találkozzunk a környék juhászaival egy baráti hangulatú konzultációra. Az esemény megrendezésére az M3 Archeoparkban, Magyarország első tájtörténeti és régészeti pihenőparkjában található Nomád Csárdában került sor.

A találkozón 35 gazda vett részt Hajdúnánásról, Polgárról, Mezőcsátról, Hortobágyról, Újszentmargitáról, Tukáról, Tiszaújvárosról és Tiszacsegéről.

Huszovics János köszöntötte a jelenlévőket, majd rátért a Purina juhtakarmányozási programjának bemutatására, ezen belül is nagy hangsúlyt fektetve a Purina Optilamb Antikokci indító és a Purina Optilamb Antikokci nevelő tápok ismertetésére. Ezek ugyanis új fejlesztésű takarmányok, így lehet, hogy még nem hallott róluk minden résztvevő. Használatuk pedig nagyban megkönnyíti dolgukat, hiszen ezekkel a takarmányokkal állatorvosi rendelvény nélkül orvosolható a hasmenéssel küzdő bárányok betegsége, a kokcidózis. Érveinket mérési eredményekkel, proofokkal is alátámasztottuk. A találkozó következő pontjaként a gazdák Bárány Péter, dealermenedzser jóvoltából olyan felvételeket tekinthettek meg, ahol már bizonyítottan szép eredményeket értek el a Purina takarmányok használatával. Az előadás után a gazdák feltehették kérdéseiket és megoszthatták egymással tapasztalataikat.

Az összejövetel zárásaként megköszöntük a figyelmet, majd következett az orjalevesből és cigánypecsenyéből álló finom ebéd, mely közben a juhászok megvitathatták egymással is a látottakat és hallottakat.

Külön köszönjük a megjelent juhászok aktivitását, érdeklődését, Hadadi Imrének a rendezvény megszervezésében nyújtott segítségét és Bárány Péter előadását.

Huszovics János
dealermenedzser

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye