PURINA BEMUTATÓTELEP A KÖRÖS-VIDÉKEN 2011. március 11.
Békés megye északi részén, a Körös-vidéken található Okány település. A falu határában takaros portán működteti sertéstelepét Horváth Zsolt családi gazdálkodó. A telep egyben Purina bemutató telep is, melyre roppant büszke a tulajdonos. Csanda János Purina dealermenedzser elmondása szerint a farm minden tekintetben megfelel egy bemutató telep követelményeinek: jó genetika (Pietrin x Nagyfehér), korszerű technológia, jól képzett, gondos gazda és Purina takarmányok. Természetesen Purina takarmányok – kezdi beszámolóját Horváth Zsolt -, hiszen már a családi háznál tartott sertéseinket is ezzel etettük és nagyon jó tapasztalataink voltak. Így azután, kézenfekvő volt, hogy a telepen is Purina takarmányokkal kezdtük az állattartást 2002-ben. Jelenleg a szeghalmi Purina Takarmányforgalmazótól, Tóth Gergelynétől szerezzük be a termékeket. Persze több takarmánygyártótól is kaptunk folyamatosan ajánlatot, időnként ki is próbáltunk néhány állaton egyet-egyet, de az eredmények önmagukért beszéltek. A Purinával hizlalt állatok átlagosan három héttel előbb érték el a vágósúlyt. Jelenleg a saját magam által megtermelt gabonához keverem a Purina termékeket: a 20 kg-os korig a WeanPro 5 %-os malac komplett premixet, utána pedig a LeanPro 3 %-os komplett premixet használom vágásig. A malacokat 8 hetes korukban választom le, és születésüktől számított 6 hónapos korukra érik el a vágósúlyt. Kiemelkedő, több mint 1000 grammos testtömeg gyarapodást érek el a hízlalás során.
Zsolt elmondása szerint nagyon fontos a telep gazdaságos üzemeltetése szempontjából az önmaga felállított képlet: genetika+technológia+gazda+takarmány = nincs szükség állatorvosra. Ez nem csak azért fontos, hogy megspórolja az állatorvosi költségeket (bár az is jelentős megtakarítás), hanem azért, mert az egészséges állomány, a gazda gondosságával és a kiváló takarmánnyal, kiemelkedő eredményekre képes.
A család minden tagja kiveszi részét a telepi munkákból. Amikor Zsolt a földeken dolgozik (40 hektáron gazdálkodnak), felesége Jutka teljes értékű munkát végez a telepen. Szívesen besegít 12 éves gyermekük Zsolti is, akár a földeken, akár az állatok ellátásában. Ahogyan elmondta, mezőgazdasági iskolában szeretne továbbtanulni és a mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét. Ezen egy percig sem csodálkoztam, miután Zsolti megmutatta szobáját. Annyi mezőgazdasági gépet még egy játékboltban sem lehet látni, mint amennyi a szekrénye polcain található. Szeret és tud (országos szintre jutott a Bozsik programban) is focizni, kedvenc csapata a Real Madrid. Kevés szabadidejében a család szívesen jár horgászni a Körösre, és ugyan itt töltik el néhány napos vakációjukat is saját készítésű csónakjukkal túrázgatva.
Gratulálunk a Horváth családnak a gazdálkodásuk során elért kimagasló eredményeikhez, köszönjük a Purina takarmányok iránt mutatott hűségüket.
Sertéstakarmányozás kiértékelése
Lengyel István
|