KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEK A KELETI VÉGEKEN! 2010. szeptember 13.
Tisztaberek nevének hallatán az országban csak kevesen tudnák elhelyezni a térképen ezt a 650 fős kisközséget, amely az ország egyik legkeletibb fekvésű települése a Szatmári-síkságon, a magyar-ukrán-román hármas határ közelében. Sokkal ismertebb a település a szarvasmarha tenyésztők körében, hiszen itt működik az ország egyik legjobb eredményeket felmutató tehenészeti telepe, a Berek-Farm Kft. A telep tulajdonosa Bodó Csaba hosszú ideje országos szakmai elismertségnek örvend kiemelkedő tenyésztői és gazdasági munkájáért.
A Kft. 1997-től végzi fő tevékenységeként a tejtermelést, korábban növendék- és hízómarhatartással foglakozott. Az állatlétszám saját szaporulatból és üszővásárlás útján emelkedett a mai szintre. A növekvő állatállomány igényeihez alkalmazkodva a telepen folyamatos volt a férőhelybővítés, valamint különféle technológiai beruházások készültek az állatok minél jobb kiszolgálása érdekében. A szükséges takarmány termeléséhez saját és bérelt földterülettel rendelkeznek, illetve partnerektől is vásárolnak alapanyagot.
Jelenleg 325 db tehén, itatásos (tejes borjú) 72 db, növendék üsző 195 db, venhes üsző (3-7hó) 82 db, növendék és hizóbika 123 db van a telepen. A tehenek kiscsoportos elhelyezésben tartják, mellyel biztosítani tudják a különböző csoportok tejtermeléséhez szükséges eltérő takarmányigények kielégítését. 1. csoport Nagytejű tehén (50 l) 2. csoport Nagytejű üsző (42 l) 3. csoport Közepes tehén (45 l) 4. csoport Közepes üsző (35 l) 5. csoport Fogadó tehén 6. csoport Fogadó üsző 7. csoport Apasztás előtti (25 l) 8. csoport Tehén előkészítő 9. csoport Üsző előkészítő 10. csoport Szárazonálló tehén
A tömegtakarmányokon kívül a Purina termékeit alkalmazzák valamennyi korcsoport részére, melyet a nagyecsedi Pátzay Bt-től vásárolnak. Bodó Csaba elmondása szerint a Purina takarmányok széles választékkal állnak rendelkezésre, azok kiszolgálása a helyi Purina takarmány forgalmazón keresztül zökkenőmentes. A gazdálkodás során használt termékek mindig állandó minőséget biztosítanak. A termékek mellett a technikai és személyi feltételek is kiválóan működnek, hiszen a takarmánnyal együtt a Purina magas színvonalú szakmai szolgáltatást is nyújt a számomra. Kölcsönös bizalmi kapcsolat alakult ki a vállalat munkatársai és közöttem. A takarmányozás során mindig a költséghatékony gazdálkodást helyeztem előtérbe, vagyis nem a legolcsóbb, hanem mindig a leggazdaságosabb takarmányozási megoldásokat alkalmaztam. A takarmányozásnál a teljes Purina szarvasmarha terméksort használom, az állatok korának és termelési szintjének megfelelően. Az általam etetett termékek a következők: Novilac tejpótló, Purina- Borjú inditótáp, Borjú inditó koncentrátum, DC 05 Szárazonálló és növendéküsző koncentrátum, LactoSyn SDT, LactoSyn fogadó tak.kev., LactoSyn HC Syl 36 tejelő koncentrátum, PuriT-II sóblokk. A tömegtakarmányok laborvizsgálata után, a szarvasmarha specialistákkal közösen állítjuk össze termelőcsoportok takarmányadagját.
A Purinával közösen töltött tizenhárom év alatt a telep tejtermelése folyamatosan növekedett, selejtezési, szaporodásbiológiai mutatóik az intenzív termelés ellenére jók. Az állatok kiemelkedő genetikai képességét magas szintű szakmai munkával, a jó minőségű Purina takarmányokkal, illetve fejlett telepi technológiával tudják kihasználni. A folyamatosan kiemelkedő eredményeket állandó technológiai fejlesztéssel, termékfejlesztéssel és a takarmányozási technológia pontos betartásával tudják megvalósítani. Csaba elmondása szerint a Purina szarvasmarha takarmányozási programja kiválóan működik a telepen.
A következő táblázat a Berek-Farm Kft. Tisztaberek, elmúlt hat évi tejtermelési eredményeit mutatja be:
|
MEGNEVEZÉS |
2004. |
2005. |
2006. |
2007. |
2008. |
2009. |
|
Átlagos laktációs tejtermelés (kg/tehén |
10718 |
10953 |
10968 |
11298 |
11477 |
12368 |
Fenti eredmények is tanúsítják, hogy milyen eredményes, kiváló gazdálkodás folyik a telepen. Egymást érik Bodó Csaba tulajdonos irodájának a falán az elismerő oklevelek, melyeket a Holstein-Fríz Tenyenyésztők Egyesületétől kapott. A meglévő kapacitások maximális kihasználásával, a termelés színvonalának további fokozásával szeretnék hosszútávon biztosítani a vállakozás erdményes működését és az alkalmazott dolgozók erkölcsi és anyagi elismerését.
A Berek-Farm Kft. tisztabereki tehenészeti telepén gyakran fordulnak meg tejtermeléssel foglalkozó állattenyésztők. Szeretnék megismerni azt a kiemelkedő szakmai munkát, amely a Purina takarmányok használatával az országos elismertséget biztosítják a telepnek és Bodó Csaba tulajdonosnak.
A Purina Bemutató Telepeként Csaba szívesen fogad szervezett formában látogatókat, örömmel osztja meg tudását, tapasztalatait az érdeklődőkkel. Gratulálunk ehhez a kimagasló gazdálkodáshoz, köszönjük, hogy a Purina takarmányokkal mi is részesei lehetünk a telep sikereinek.
A telep elérhetőségei: berek-farm@freemail.hu, 06-20/3988784
Mile Miklós Lengyel István
|