Vissza

A SERTÉS AKADÉMIA I. SZIMPÓZIUMA SZENTLŐRINCEN

Április 21-én, Szentlőrincen, az Ezüstfenyő étteremben került megrendezésre az első Sertés Akadémia szimpóziuma. A rendezvény szervezését az indokolta, hogy ezen a vidéken kimagaslóan nagy számban élnek olyan termelők, aki kis és nagyobb gazdaságaikban nevelik, hizlalják sertéseiket. Főként két dealerünk – Bohner Zoltán (Cerealia Mix Kft.) és Ruzsicsics Ferenc (LD-FF Kft.) területéről érkeztek gazdák a szimpóziumra.

A rendezvény délelőtt 9 órakor kezdődött. A megjelent gazdákat Pálfi Csaba Purina disztribúcióigazgató köszöntötte. Kiemelte, a Cargill 150 éves történelme során mindig arra törekedett, hogy a partnerei kiváló minőségű termékekhez jussanak hozzá, ez így van ma is, ezért nagyon sok az innováció, a fejlesztés a vállalatnál.

Tallér László konferálta fel a szakmai és az üzleti előadókat.

Elsőként dr. Szendi Róbert, a Cargill Takarmány Zrt. állatorvosa tartott nagysikerű előadást „ A sertés légzőszervi kórképei” címmel. Érintette a malackori megbetegedések okait és a lehetséges védekezési lehetőségeket. Előadása nagy sikert aratott a hallgatóság körében, a szünetekben záporoztak Róbert felé a kérdésék a vendégeink részéről.

A második előadó dr. Nochta Imre Cargill szakmai alkalmazásfejlesztő és szervizfejlesztési menedzser kollégánk volt, aki „Újdonságok és szakmai kérdések a malactakarmányozásban” címmel ismertette a szimpózium résztvevőinek a legfrissebb malackori takarmányozásról és a hozzá tartozó szakmai ismeretekről. Az előadást rendkívül érdeklődéssel figyelte a hallgatóság.

Harmadik előadóként Horváth László sertéstenyésztő (Partnertelepünk – Kurd) mesélt vállalkozásáról, kapcsolatáról a cégünkkel, tapasztalatairól, a sertéstakarmányainkról. A gazdák megismerték előadásából a Purina takarmányozási technológiával elérhető sikereket.

Negyedik előadónk Szabó Zoltán igazgató úr (Újhelyi Imre Szakközépiskola Szentlőrinc) bemutatta az általa vezetett iskolát, az ott végzett magas színvonalú szakmai munkát, az elért sikereiket, oktató-gyakorló állattartó telepüket, és mint exkluzív partnerünk, a takarmányainkkal elért sikereket.

Ötödik felszólaló Czár Dávid Purina kisüzemi sertésspecialista volt, aki meghirdette a piaci igényeknek megfelelő, két Purina sertéstermékre kiterjedő másfél hónapos, 10%-os kedvezményt magába foglaló akciót. Ez nagy sikerre talált, a rendezvény után a gazdák felváltva tették fel kérdéseiket, és nyújtották be igényüket az akció érvényesítése ügyében.

Végezetül Horváth Gábor Cargill sertés kis- és nagyüzemi ágazati igazgató tartott záróbeszédet, felvázolva a sertéságazat jelenlegi állapotát, és az ehhez a helyzethez cégünk által ajánlott takarmányozási stratégiát, amellyel sikeresek lehetnek az állattenyésztők.

A rendezvényt egy jó ebéddel zártuk, ami közben a megjelent vendégek és az előadók kötetlen beszélgetést folytattak.

Mindenkinek köszönöm a szervezésben nyújtott segítséget, az előadóknak a színvonalas előadásokat!

Sikeres sertéshizlalást!

Tallér László
junior dealermenedzser