MEGÚJULT PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZAK BÉKÉS MEGYÉBEN 2007. április 1.
Baji László, kamuti Dealerünkkel elhatároztuk, hogy három saját üzletét (Mezőberény, Békés, Békéscsaba) az új Purina Takarmányáruház arculatra alakítjuk át!A szomszédos dealernél tett látogatás és az ország távoli szegleteiből érkezett pozitív visszhangok alapján fogalmazódott meg a gondolat.. A külső munkálatokkal már az ősz folyamán elkészültünk. A belső üzlettér átalakítását az UNI szezon kezdetére terveztük.
A munkák során a helybeliek érdeklődve figyelték az új arculatot, és elismerően bólintottak:„egy takarmánybolt, amely kultúrált és esztétikus”! A megnyitókat mindhárom üzletnél 2007. március 14-én tartottuk. A vásárlók szívesen jöttek a boltavatókra, mely alkalmat kihasználva, tájékoztatást nyújtottunk a 2007. évi UNI kampányunkról is.
A mezőberényi boltnyitó előtt már sült a császárszalonna és a kolbász Baji László Purina Termékforgalmazó jóvoltából. Minden kedves vásárlót megvendégeltünk egy kis harapnivalóval és egy pohár itallal. A következő állomás Békés település volt, ahol az időjárás is kegyeibe fogadott minket. 26 érdeklődő tette tiszteletét az ünnepen és vásárolt az új Purina Takarmányáruházban. Békéscsabán a kora délutánni órákban tartottuk a boltavatót. Az új üzlet egy forgalmas út mentén, kertvárosi környezetben, jó parkolási lehetőséggel került kialakításra. Az érdeklődők száma elérte a 25-t.
Kellemes érzés volt tapasztalni, hogy a vásárlók mindhárom helyszínen elismerően nyilatkoztak, elégedettek voltak a látvánnyal és a kínálattal egyaránt! Ezúton is gratulálok Baji Lászlónak és családjának a három igényesen kialakított Purina Takarmányáruházhoz. Sok sikert és jó egészséget kívánok az üzletekhez!
Mészáros Róbert Dealer Menedzser
|