Igalon is Purina 2006. augusztus 29.
Igényes környezetben, nagyobb áruválasztékkal várják azokat, akik kiváló minőségű és biztonságos Purina termékeket részesítik előnyben állataik nevelése során. Július 31-én - akciós nappal összekötve - hivatalosan is átadásra került az új Purina arculatnak megfelelő Takarmányáruház Igalon.
„Vállalatunk célja a vevők igényeinek minél jobb megismerése, ennek megfelelő kommunikálása és ezáltal a lehető legnagyobb érték előállítása számukra. Szeretnénk elsőszámú választássá válni azok számára, akiknek az állatok nevelésével és velük való gondoskodással kapcsolatos termékekre, szolgáltatásokra és tapasztalatokra van szükségük.” - mondta a megnyitón Tóth Gábor tulajdonos.
A vevők jobb ellátását céloztuk meg a Purina Takarmányáruházak létrehozásával, amelyek közül Kaposváron találkozhattak dunántúli vásárlóink elsőként az új arculattal. Tóth Gábor munkájának eredményeként a fejlődés egy új lépcsőfokára léphet az állattartók ellátása Igalban is.
Az új külső új belsőt is takar. Az igényesen kialakított eladótérben, kutúrált körülmények között, egy gazdabolt széles kínálata fogadja a vásárolni szándékozókat.Az ide látogatók elismerően nyilatkoztak az őket fogadó megújult környezetről és széles termékpalettáról. A vevőszám- és forgalomnövekedés pedig bizonyítja, hogy az állattartók takarmányt is szivesebben vásárolnak olyan igényes, szép környezetben, mint amilyen a Purina Takarmányáruházakban fogadja őket egyre több helyen az országban.
Papp Adalbert Dealer menedzser
|