ÚJ ARCULATTAL MÁR MARGITTÁN IS!
2010. július 5.

Tiptop SRL partnerünkkel hatodik éve dolgozunk együtt. Az eddig eltöltött idő alatt folyamatosan fejlődött a disztribúció a piackörzetében, amelyet megfelelő aktivitással és számos helyi kampánnyal támogatott. Ennek megfelelően a dealer évről évre egyre jobb eredményekkel büszkélkedhet, melynek eredményeképpen a legutóbbi szarvasi dealertalálkozón a növekményi kiírás 2. helyéért járó díjat is elnyerte!

Nagy Ákos cégvezetőnek régi álma vált valóra most júniusban. Margittai székhelyű, a családi ház alagsorában kialakított üzletét, ahol lassan 16 éve kereskednek, sikerült olyan formába hozni, hogy régi és jövőbeni vevői ezentúl még nagyobb kedvvel és megelégedéssel vásároljanak itt. A bolt alacsony belmagassága és a viszonylag kisebb eladótér miatt is megérett a változásra; az adottságok miatt előbbi esetben lefelé „építkezett” a forgalmazó, míg utóbbi gond miatt kifelé kellett megtoldani a helyiséget. A képek önmagukért beszélnek, egy kívülről és belülről is látványosan és nagyon szépen megújult és kivitelezett takarmányüzletet kaptunk.  Július végén egy komoly kampányt is szervezünk a településen, hogy még többen megismerjék a Purina takarmányok kiváló minőségét.

Gratulálok a Nagy családnak eddigi eredményeikhez, mellyel joggal érdemelték ki a Purina Hónap Boltja 2010. június kitüntető címet. Biztos vagyok benne, hogy hosszútávon fogják sikeresen, vevőik megelégedésére működtetni vállalkozásukat.

Pálfi Csaba
dealer menedzser


 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye