IGAZOLTA AZ ELŐZETES VÁRAKOZÁSOKAT A BATTONYAI HATÁRHÍD PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZ 2010. május 4.
2009. októberében került átadásra a Határhíd Purina Takarmányáruház Battonyán. Ahogyan a bolt nevéből kiderül, a forgalom egy részét a román-magyar kishatármenti forgalom bővüléséből remélte Király Ferenc Purina Takarmányforgalmazó és Borovics Zsoltné Mirella, az áruház vezetője. Természetesen a battonyai gazdákat is szeretettel várták, hiszen a településen már korábban is működő két takarmánybolt révén megismerhették a Purina takarmányokat. Az eddig elért eredmények azonban felülmúltak minden várakozást.
Az áruház forgalma elérte április hónapban a 40 tonnát, miközben a településen működő két korábbi bolt forgalma nem változott az előző év ugyan azon időszakához képest. Természetesen ezt az eredményt csak nagyon komoly munkával lehetett elérni. Mindenek előtt Mirella rátermettsége, elszántsága, helyismerete a garancia a sikerre. Pontosnak bizonyultak azok a piaci elemzések is, melyeket a takarmányáruház kialakítása előtt végzett Király Ferenc és Csanda János dealermenedzser. Jelentős vevőkört sikerült megszólítani a baromfi forgalmazással is. Csak április hónapban több mint 60 000 db naposcsibét, előnevelt csirkét, kacsát és pulykát forgalmaztak. Ezeket az állatokat természetesen Purina Takarmányokkal nevelik gazdáik.
Azt hiszem, hogy példaértékű a battonyai bolt bevezetése, működtetése. Mirelláék bebizonyították, hogy van állat a piacon. Kitartó marketing munkával, jó szervezéssel, vonzó akciókkal meg lehet szólítani az állattartókat.
Gratulálunk a nagyszerű eredményhez, mellyel a Határhíd Purina Takarmányáruház 2010. áprilisában elnyerte a Hónap Boltja kitüntető címet.
Lengyel István
|