GREENMAN TECHNOLÓGIA - RENDSZERBEN GONDOLKODÁS 2010. május 31.
Egy nagyon érdekes előadáson vehettem részt Kiskőrösön, Hadnagy László Purina Takarmányforgalmazóáknál. A témáról előzetesen nem sokat tudtunk, ezért kicsit kétkedve fogadtuk, de az előadás teljesen meggyőző volt, egy új szemléletbe engedett betekintést.
Kokovai Szabolcs és dr. Hidas András a Greenman Kft képviselői jóvoltából megismerhettünk egy újszerű, nagyon érdekes technológiát. Rendszerekben kell gondolkodni, nem csak az adott problémára kell koncentrálni, hanem a teljes környezetet kell górcső alá venni. A „jó” baktériumok segítségével csodás eredmények érhetők el a mezőgazdaság számos területén.
Számomra egy új piaci szegmens nyílt meg ezzel a termékkel, szívesen ajánlom mindenkinek. A tapasztalatok nagyon jók, az eredmények bíztatóak. Bátran ajánlhatom mindenkinek, ismerkedjen meg az új, kiváló termékekkel és próbálja ki a számára szükségeset.
Szondi Miklós Purina dealer értékesítő
Kiskőrösi találkozó
A 2010 április 9-én megrendezett szarvasi II. Purina Szabadegyetem alkalmával standunknál lehetett ismerkedni a termékeinkkel, valamint az érdeklődők számára részletes tájékoztatással szolgáltunk az általunk képviselt technológiáról, felhasználási lehetőségekről. A forgalmazók többsége első körben leginkább a saját „portáján” való alkalmazási lehetőségek után érdeklődött, így kerültünk közelebbi kapcsolatba Hadnagy László kiskőrösi forgalmazóval is, akit a saját művelésű szőlőjében érdekelte a készítmény. A szőlőben való alkalmazási javaslat ismertetése után úgy döntött, kipróbálja és miután a beszélgetés kiterjedt a többi felhasználási területre is, úgy gondolta Kiskőrös környékén több gazdálkodót érdekelhet a készítmény. Végül úgy váltunk el, hogy megpróbálja összehívni a helyi gazdálkodókat, ahol egy előadás alkalmával ismertethetjük a technológát.
Hadnagy úr előzetes szervezési munkájának köszönhetően 2010. májusában létre jött a találkozó. A boltjuk melletti sátorban terített asztallal fogadták az érdeklődöket és a Greenman Kft. képviselőit, Dr. Hidas Andrást és Kokovai Szabolcsot. Az előadást Dr. Hidas András tartotta, aki részletesen ismertette a technológiát, külön kitérve a jelen lévő gazdálkodókat leginkább érintő kérdésekre. Az előadást követően mindenki feltehette a kérdését, melyre Hadnagy Úr saját termelésű bora és a kedves felesége által felszolgált zsíroskenyér melett egy közvetlen hangulatú beszélgetés során mindenki meg is kapta a választ.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a közeljövőben megismételjük az előadást, mivel több helyi gazdálkodó jelezte igényét a termékek iránt, így várhatóan még nagyobb létszámra számíthatunk Hadnagy László Purina Termékforgalmazó sátrában.
Kokovai Szabolcs Greenman Kft.

|