FEGYVERNEKEN NYÍLT MEG A 60. PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZ
2010. május 21
.

Néhány évvel korábban már jártam a fegyverneki takarmányboltban, amely akkor egy teljesen átlagos falusi takarmánybolt volt. Cziffra Kolos dealermenedzser kollégám elmondása alapján tudom, hogy az elmúlt években az épület állaga nagyon leromlott, a bolt  - az üzletvezető gyakori betegsége miatt -  pedig nagyrészt elveszítette vásárlóit. A településen azonban jelentős állattartás folyik napjainkban is, amit a bizonytalan üzletmenetű bolt nem volt képes Purina takarmányokkal ellátni. Fentiek következtében döntött úgy Molnár Zoltán Purina Takarmányforgalmazó, hogy saját kézbe veszi a korábban üzlettársi boltként működő üzletet. A gyors és határozott döntést rövid időn belül tettek követték. Kialakították az új Purina arculatot, az üzlet vezetését pedig Zoli felesége Esztike vállalta fel.

Már az üzlet kialakítása során is élénk érdeklődést tapasztaltak, ami a Purina takarmányok iránti igényt jelezte. Alapos előkészítés után, egy széles körben meghirdetett, nagyon jól sikerült megnyitó ünnepséget tartottak 2010. május 15-én. Nagyon sok érdeklődő és vásárló látogatott el a boltba a nyitás napján. Bátran kijelenthetem, hogy nem csak a minden vásárló részére biztosított – egyébként nagyon finomra sikerült – babgulyás vonzotta az embereket. A megszépült környezetben szívesen időztek az emberek és ismerkedtek a jelentősen kibővült termékkörrel. Nagyon sok dicsérő szó hangzott el a házigazdák irányába mind a takarmánybolt igényes kialakításával, mind pedig a megújult, a vásárlók igényeit maximálisan kielégíteni kívánó üzletvezetéssel kapcsolatban. A délutáni sorsoláson az esősre fordult időjárás ellenére megjelent szinte valamennyi sorsjeggyel rendelkező vásárló. Molnár Zoltánnak ez volt a második (az elsőt Kisújszálláson adták át) átadott takarmányáruháza, amely egyben a Purina 60. új arculatú takarmányáruháza is.

Gratulálunk a Molnár családnak, sok sikert kívánunk az új fegyverneki Purina Takarmányáruházhoz.

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye