NEM LEHET ELÉG KORÁN KEZDENI! 2010. április 26.
Pannonhalmán került megrendezésre a Junior Pónifogathajtó Országos Bajnokság első fordulója 2010. április 24-25-én. Az ifjú versenyzők szépszámú közönség előtt mutathatták be programjaikat. Fegyelmezett, a versenydrukk minden előnyét és hátrányát „élvező” hajtópalánták, jól felkészített lovak, még a versenyzőknél is jobban izguló szülők jellemezték a két napos programot. Jó volt látni azt a tiszta, de ezzel együtt is profi versenyzői szemléletet, melyet ezek a 10-12 éves gyerekek bemutattak. Apró hibákat, kitűnően bemutatott gyakorlatokat láthattunk, de ez volt az a verseny, ahol ezért senkire sem lehetett haragudni.
A kisbéri Idős Jámbor Vilmos Lovas Központban is tréningező Szajkó Liliána élete eddigi legjobb díjhajtását mutatta be Udvari Zoltán szövetségi edző véleménye szerint. Lili mégis elégedetlen volt egy picit. A jobbik lova ugyanis a verseny előtti napon megsérült, ezért kényszerült változtatni. Ihász Sándor Purina Takarmányforgalmazó és Tóth Sándor Dealermenedzser jóvoltából a Purina Lótakarmányokkal is megismerkedhettek a fiatal fogathajtók és kísérőik.
A jó hangulatú színvonalas verseny végeztével már minden versenyző a következő fordulóra gondolt. Addig azonban még jönnek a szorgos hétköznapok, iskolával és lovas edzésekkel fűszerezve. Reméljük, hogy a jó felkészülésben segíthetik majd a hajtók és trénerek munkáját a kiváló minőségű Purina lótakarmányok is.
Lengyel István
|