PURINA ÉRTÉKESÍTŐ TRÉNING: REKORD LÉTSZÁMÚ RÉSZTVEVŐ
2010. február 9
.

2010. január 30.-a és február 05.-e között került megrendezésre a Purina Értékesítők tréningje.

Az immár hetedik alkalommal megrendezett tréningen több mint száz Purina Értékesítő vett részt az öt helyszínen (Somogyaszaló, Napkor, Szarvas, Pápa, Jászberény). Ebben az évben a korábban megszokottnál több helyszínen tartottuk meg a tréninget, annak reményében, hogy a kisebb távolságok miatt még többen tudják vállalni a részvételt. Nem csalódtunk, hiszen  idén közel 50 %-al nőtt a résztvevők száma.


Minden helyszínen Makai Szabolcs Purina Disztribúció Igazgató úr nyitotta meg a rendezvényt. A tréningen a fő hangsúlyt a vásárlói kör bővítésének, a potenciális vásárlók megszólításának szükségessége adta. Ehhez kapcsolódott Lengyel István előadása a Purina Mobil Napról, párhuzamot vonva a mobil gépkocsikon illetve a takarmányboltokban is alkalmazható lehetőségekről. Ehhez kapcsolódtak a dealermenedzserek illetve a mobil értékesítők előadásai, akik a gyakorlatban szerzett, tapasztalataikkal, az elért eredményekkel ismertették meg a jelenlévőket. Tokai István a sertés, Cziffra Kolos és Bárány Péter a tojó és UNI, Lengyel István a lovas illetve a Purina Plusz termékeket mutatta be. A kérődző termékekről minden helyszínen egy-egy dealermenedzser tartott előadást. Nagy lelkesedéssel  kapcsolódtak be az értékesítők a gyakorlati példák megoldásába.

A nap végén oklevél átadásával ismertük el értékesítőink egész napos aktív, eredményes munkáját, mely igazolta a tréning eredményes elvégzését.

Annak reményében zártuk a tréning sorozatot, hogy az elsajátított tudást hasznosítani tudják az értékesítők a mindennapokban és képessé váltak új vevőkkel bővíteni vásárlói körüket .

Köszönöm minden résztvevőnek az aktív részvételt, valamennyi kollégámnak pedig a tréning sikeres megrendezéséhez nyújtott segítségét.

 

 

Lengyel István

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye