15 ÉV A DOMONY KÖRNYÉKI JÓSZÁGTARTÓK SZOLGÁLATÁBAN
2010. február 11.

Az utóbbi hónapokban – bármerre is járok – mindenütt a szűkülő piacról, a csökkenő állattartó kedvről, s a jövőtől való félelemről hallok. E pár sor megírásával szeretnék bíztatni mindenkit a piacában rejlő lehetőségek jövőbeni kihasználására, Mondok Istvánné takarmányforgalmazónk példájával. Immár 15 éve, hogy a Mondok család, a T és M Kft. tulajdonosaként, Purina takarmányok forgalmazásába kezdett. A jubileum alkalmával az eddigi eredményeikről és a jövőbeni terveikről beszélgettem velük.

Jutka és családja 1990 óta működtet saját vállalkozást. Először élelmiszerboltot indítottak, ezt a tevékenységet egészítették ki takarmányforgalmazással. Akkoriban domonyi üzletükben több, regionális keverő termékeit forgalmazták. Vállalatunkkal és a Purina termékekkel először 1994-ben kerültek kapcsolatba, amikor a területen dolgozó Purina tanácsadó megkeresésére néhány Purina terméket rendeltek az akkor már működő domonyi takarmányboltjukba. Az „óvatos” próba hamar meghozta gyümölcsét, hiszen a korábban panaszkodó vásárlók elégedetten, elismeréssel nyilatkoztak a Purina takarmányokról. Így 1995-ben, az elégedett vevők láttán Jutka családja támogatásával habozás nélkül mondott igent a kínálkozó lehetőségre, hogy Dealer legyen.
Ekkor kezdek el szállítani Domony körzetében még 45 településre. Többé-kevésbé azóta is ezeken a településeken dolgoznak, melyek átlag lélekszáma nem éri el a 2000 főt. Itt tettek folyamatos apró lépéseket a piac megnyerésére, és viszonteladói boltosaik segítésére, forgalmuk fellendítésére. Ekkor már több mint 10 viszonteladóval álltak kapcsolatban, és egy újabb saját üzletet is indítottak Aszódon. Ebben a tevékenységében természetesen folyamatos segítségére volt közvetlenül a Purina és a területen dolgozó szakemberek is.

A Mondok család vállalkozásában az igazi fejlődés 2000 után következett be. Hiszen új lehetőséget láttak területük lefedésére a termékskála bővülésében, valamint a mobilértékesítés bevezetésében.
2002-ben a Purina szervezésében egy 5 főből álló értékesítői csapat végzett több napos piackutatást a területükön. Ekkor újabb 3 bolttal és sok új vevővel sikerült felvenniük a kapcsolatot. Mivel számos településen merült fel igény a Purina termékei iránt, elindították az első Purina mobil autójukat, kihasználva az akkor meghírdetett mobil program által nyújtott lehetőséget. Így a meglévő 20 viszonteladói bolt mellett, további 30 településen indult meg a Purina takarmányok forgalmazása. A program sikereit látva 2005-ben egy újabb mobilautót állítottak munkába, mely minden másnap járta a településeket. Ekkor már a család legfiatalabb tagja is munkába lépett, hiszen a mindennap működő autón Norbi vette át az értékesítő szerepét. Az eredmények legékesebb bizonyítéka, az országos mobilértékesítői versenyeken elért helyezések. Norbi először a 2005-2006-os évben vehetett át díjat, ekkor 5. lett, majd a 2006-2007-es évben már az első helyezettnek járó serleget vihette haza.
Természetesen közben a boltok is kellő figyelmet kaptak, hiszen 2006-ban felújításra került az akkor már 10 éves aszódi takarmánybolt, amely az országban harmadikként nyerte el a hónap boltja címet. Az évek során bővülő árupalettához és forgalomhoz szűknek bizonyult a központi telephely is, ahol először új raktár épült, majd a tavalyi évben új üzlethelység került kialakításra, ahol a takarmányok mellett már számos egyéb, gazdabolti jellegű termékkör is megtalálható.
Mindenki tudja, hogy nem csak az eredmények elérése, hanem megtartásuk is nagyon fontos. Erre törekedve igyekeznek Jutkáék a Purina segítségével egyre több vevő- és partnertalálkozót szervezni a terület különböző pontjain. Ezekkel az összejövetelekkel is erősítve a csapatszellemet, ápolják a kapcsolatot a viszonteladókkal és az állattartókkal. Ilyen találkozások alkalmával mélyülnek el a kapcsolatok, alakulnak ki barátságok különösen a viszonteladók körében, akik így még jobban tudják segíteni egymás munkáját is, hiszen tudják, hogy valamennyien egy csapathoz tartoznak.

De joggal kérdezhetnék, hol marad az első sorokban ígért bíztatás a jövőre nézve, hiszen a múltban elért sikerekkel sokan büszkélkedhetnek, ez azonban nem egyenes út a jövő sikereihez, hiszen ezért folyamatosan tenni kell valamit. Az eltelt 15 év során, számos környékbeli takarmánykeverő és versenytárs takarmánybolt szűnt meg. Ezt szintén lehetőségként kezelték, hiszen megszűnő gyártók boltjai közül sokat sikerült átvenni, növelve ezáltal a Purina piaci részesedését, a megszűnő boltok helyét pedig a mobilautó vette át. Az elért eredmények így a jövőre nézve is optimizmussal töltik el Jutkáékat, akik elmondásuk szerint éppen új alkalmazottat keresnek a központi raktárba, hogy az így felszabadult időt a piacon, új üzletek felkutatására tudják fordítani. A boltok forgalmának javításához pedig új termékkörök forgalmazásának bevezetését tervezik.

Miről is írhatnék zárszóként? Remélem, a Mondok család példája alapján mindenki számára sikerült egy kis reménysugarat felvillantani. Ne féljünk hát a jövőtől, tekintsünk mindig előre! Ne felejtsük, az előttünk álló feladatok megoldásához továbbra is jó és biztos hátteret kínáló csapat, a Purina csapata áll mögöttünk!

Cziffra Kolos
D. M.


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye