CSALÁDI VÁLLALKOZÁS SZÉCSÉNYBEN
2010. január 25.


Majdnem 13 éve annak, hogy Ferencz Misi kollégám a következő szavakkal invitált Szécsénybe egy dealer látogatásra: István, érdemes eljönnöd, megismerhetsz egy igazi családi vállalkozást, egy üzletvezető nagymamát, aki a vállalkozás irányítója és ráadásul nagyon finomakat főz! Mint mindig, Misinek akkor is igaza volt. Mária néni 1978-óta volt a helyi Tsz, később pedig a Nógrád megyei GMV alkalmazásában, mint takarmányboltos. A rendszerváltás idején őket is elérte a nagyvállalatok átalakulásának hatása, ezért vállalkozást alapítottak. Tipikus esetei voltak a „kényszer vállalkozói” kategóriának, de sokakkal ellentétben – átgondolt, céltudatos munkájuknak köszönhetően – Ők a mai napig sikeres vállalkozók. Megalapították a MOL-KOV Bt-t, amelyben Mária nénié volt az irányítás, lánya Kati a boltban, férje István pedig fuvarozóként dolgozott.

Üzletüket folyamatosan fejlesztették, a forgalom növelése érdekében pedig szerettek volna minőségi takarmányokat is forgalmazni. 1994-ben kerültek kapcsolatba a Purina-Hage akkori képviselőjével Szucskó Jánossal és kötöttek szerződést a Purinával. Eleinte tejport, később koncentrátumokat és keveréktakarmányokat is forgalmaztak. Igazi érdekesség, hogy a nagy távolság és a kezdetekben rendelt kisebb mennyiségek miatt a szállítást csak vasúton tudták gazdaságosan megoldani. Úttörő munkára vállalkoztak Szécsényben és környékén, amikor Ferencz Mihály segítségével bevezették a jobb minőségű, de drágább takarmányokat a környékbeli gazdák körében. Ez a feladat azonban már főleg Mária néni lányára Katira hárult. Nagy segítségére volt ebben mezőgazdasági végzettsége, hiszen a szakértelmen túl, rengeteg állattartót ismert a szécsényi mezőgazdasági technikumból. Szarvasmarha telepvezetői gyakorlata, állatszeretete hitelessé tette Őt környezetében. Saját boltjukon kívül ma már ellátnak 6 üzlettársi boltot, István 12 településen végez mobil forgalmazást, nagyon szoros és sikeres kapcsolatot tartanak fent 10-12 farmmal. Különösen eredményes az együttműködésük a környékbeli fácán telepekkel. Fontos láncszeme a vállalkozásuknak egy „külsős” segítség, ifj. Erdei  József fuvarozó - Karcagról szállítja a takarmányokat -,  aki édesapja kiválóan végzett munkáját hasonló színvonalon folytatja.

Forgalmuknak 50 %-át továbbra is saját üzletükben érik el, ahol jelentős mennyiséget képvisel az átmenő forgalom is. Az elmúlt két-három évben jelentősen átalakították, bővítették üzletüket. Külön helységbe kerültek a takarmányok és külön részben találhatóak az újonnan bevezetett kiegészítő termékek. Ma már szerves része üzletüknek a kutya-macska tápok, szerszámok, munkaruhák, dohánytermékek valamint a zsákos szén forgalmazása is.

A Bt. a mai napig megőrizte családi jellegét, hiszen a döntéseket továbbra is közösen hozzák, csak a munkamegosztás alakult át. Mária néni ma már inkább a napközbeni boltos kiszolgálásból veszi ki a részét, István mobil forgalmazást végez, a fiatalabb Katalin közgazdász végzettségének megfelelően a vállalkozás adminisztrációját látja el, illetve hétvégeken besegít a boltban. Kati menedzseli az egész vállalkozást, tartja a kapcsolatot a partnerekkel, beszállítókkal. 
Legfontosabb feladatának új partnerek felkutatását tartja, hiszen a fejlődés nem képzelhető el új vásárlók, új telepek bevonása nélkül.

Szabadidejükben szívesen kirándulnak és kertészkednek. Házuk körül gyönyörű kiskertet ápolnak, a szőlőben végzett munkájuk is nagyon igényes. A hölgyek nagy szerelme a kézimunka, azon belül is a gobelin varrás. Csodálatos képek díszítik családi házuk falait.

Köszönjük a Kovács család Purina takarmányok forgalmazása terén kifejtett másfél évtizedes kiemelkedő munkáját! További sok sikert és jó egészséget kívánunk !


Lengyel István


 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye