TIZENHAT ÉVE HAJDÚNÁNÁSON A PURINA
2009. november 30.

Édesapám otthon van, tervezi a jövő évet ,  fogadott ifj. Hadadi Imre hajdúnánási telephelyükön. Pár pec múlva megérkezett id.Hadadi Imre a Tápcenter Kft. alapítója. Örömmel köszöntöttem, hiszen rég nem találkoztunk.

Egyfelől nagyon kellemes érzés volt hosszú idő után ismét üdvözölni, másfelől jó volt tapasztalni életvidám, pozitív szemléletét. Egy pillanat alatt magához ragadta az irányítást: csoportba rendezte a dolgozókat egy közös fénykép erejéig és már mehetett is ki-ki a saját munkaterületére. Szoktatok-e ebédelni ? - kérdezte, majd meg sem várva kitérő válaszunkat, azonnal folytatta. Akkor most fogtok !  Hát ez az a határozottság, ami megalapozta az elmúlt másfél évtized sikereit.

1989-ben kezdtünk tápokat forgalmazni, kezdte már az étteremben mondandóját Imre. Eleinte a Hajdú Gabona és a Bocskai Tsz termékeit árultuk. 1993-ban keresett meg bennünket Martosné Zsuzsa a Purina helyi képviselője, hogy csatlakozzunk a Purina csapatához. Nem sokat gondolkodtunk, hiszen a környező településeken már árulták a Purina takarmányokat és gyorsan híre ment nálunk is a jó minőségnek. Így lettünk Purina Dealerek és így lettünk Hajdúnánáson az első olyan kereskedők, akik koncentrátumokat és takarmány kiegészítőket is forgalmaztak. Már abban az időben is jelentős területen gazdálkodtunk. A növénytermesztésből származó szemes termények jól egészítették ki a takarmány forgalmazást, így azután teljes termékskálával vártuk a vásárlóinkat. Csatlakoztunk a MiniMixer programhoz, a vevők részére pedig darálást és bérkeverést végeztünk. Néhány évvel ezelőtt a takarmány üzletrész irányítását átengedtem Imre fiamnak, aki nagy lelkesedéssel végzi munkáját. Nekem maradt a növénytermesztés, aminek az irányítása szintén teljes embert igényel. Feleségem végzi a vállalkozás könyvelését és irányítja a pénzügyeit.

Még napjainkban is forgalmazzuk a saját gyártású Nánási takarmánykeverékeket, veszi át Imi a szót édesapjától. Két mobil autóval, 10 saját bolttal és 30 üzlettárssal igyekszünk nap mint nap a vásárlói igényeket kielégíteni. Közel 120 kisebb nagyobb farmot szolgálunk ki, ahol az összforgalmunk 45-50 %-át értékesítjük.

A vállalkozásunkkal kapcsolatos fontosabb döntéseket mindig családi körben hozzuk meg. Cégünk  összesen 25 családnak nyújt megélhetési lehetőséget és ez óriási felelősség. Folyamatosan fejlődünk, fejlesztünk. Két évvel ezelőtt csatlakoztunk a Purina arculat átalakítási programjához, és nánási telephelyünkön kialakítottunk egy Purina Takarmányáruházat. 2010 tavaszára tervezzük Hajdúnánáson, a Nyíregyházi úton egy újabb Purina Takarmányáruház kialakítását. Nagy reményeket fűzünk a Purina James Bond programjához, amihez a közelmúltban csatlakoztunk.

A Hadadi család egy igazi tősgyökeres Hajdúnánási család, gyökereik 1782-ig nyúlnak vissza. Imre és felesége Zsuzsanna hat gyermeket neveltek fel, első unokájukat januárra várják. Imre elismert személyiség a településen, jelenleg is elnöke a hajdúnánási Kossuth Vadásztársaságnak. Büszkék a Puránával elért sikereikre, eredményeikre. Kiváló munkájuk elismerésekén számtalan plakettet vehettek át, illetve háromszor is meghívást kaptak a President’s Clubba. Gratulálunk az elmúlt időszak sikeres üzleti éveihez.

Zárszóként had idézzem Imre gondolatait: ”A Purina márka képviselete magabiztossá tett. A jó termék, az erős háttér, a kiemelkedő szakmai segítség erős támaszai vállalkozásunknak!”

Lengyel István


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye