TAVASZKÖSZÖNTŐ CSALÁDI NAP JÁSZAPÁTIN
2009. június 1.

Május első hétvégéjén egy igazi pezsgő hangulatú rendezvényen vehettek részt azok a vásárlóink, akik ellátogattak a Gazda-Farm Kft. Jászapátin működő takarmányáruházába. Pócs János és családja ugyanis tavaszköszöntő családi napot szervezett, mely egész napos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújtott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Az ünnepséget május 2-án, szombaton tartották, azonban az akció még vasárnap is folytatódott. A rendezvény tiszteletére egész napos nyitva tartással, valamint számos látnivalóval és akcióval várták a vásárlókat és az érdeklődőket. A rendezvény ideje alatt jelentős kedvezménnyel voltak kaphatók az UNI broiler takarmányok, de számtalan dísznövényhez, kertészeti eszközökhöz és a palackos gázhoz is akciós áron juthattak vásárlóink. A megjelent termelőket a Purina szakemberei segítették a legjobb döntés meghozatalában. Azoknak, akik kertészeti kérdéseikre szerettek volna választ kapni, a műtrágya- és a vetőmag beszállító cégek képviselői nyújtottak segítséget.

Az akciós nap vevőit János és családja egy grillpartira invitálta, ahol a faszénen sült házi kolbász és -flekken mellé a felnőttek egri borokat kóstolhattak. A legkisebb vendégeink szórakoztatásáról egy bohóc gondoskodott, akit folyamatosan körül is rajongtak a gyerekek. Mindezzel párhuzamosan az üzlet melletti füves területen is zajlott az élet, a felállított színpadon zenekar játszott, a mellette lévő sátorban pedig egész nap vércukor -, és egészségvizsgálaton vehettek részt az ide látogatók. 

A színpad mögött háziállat szépségverseny volt látható. Erre bárki nevezhetett saját házi kedvencével, így igazán széles paletta gyűlt össze érdekes és kedves állatokból. Volt strucc, beszélő papagáj, törpe póni, mini kecske, páva, de többféle kutyus és nyuszi is megtekinthető volt. Minden nézelődő szavazhatott a számára legkedvesebb állatra. A gazdik igyekeztek mindenki figyelmét felhívni a szavazásra, hiszen a nap végén a legtöbb szavazatot kapott házi kedvenc gazdája egy berni pásztor kiskutyát, a második helyezett pedig, egy 3 személyre szóló tiszteletjegyet nyerhetett a Fővárosi nagycirkuszba. Természetesen nem csak a versenyre nevezettek nyerhettek ezen a szombaton, mivel minden kedves vásárlónk, aki 3000 Ft felett vásárolt, részt vett az esti sorsoláson, ahol az elektromos kerékpár és a mikrohullámú sütő mellett számtalan értékes nyereményt sorsoltak ki.

Alig néhány lépésre a kiállítástól újabb helyszínnel találkozhattak az érdeklődők, ahol a térség gazdái jászsági birkafőző versenyt tartottak, összesen 15 szakács remekműve készült a hatalmas sátor alatt. Főzés közben még csak az illatokban és a színekben gyönyörködhettek a nézelődők, a délutáni sorsolást követően azonban minden aznapi vásárló hivatalos volt az esti tavaszköszöntő bálra, ahol már meg is lehetett kóstolni a kiválasztott pörköltet. A vacsora előtt ismertették a főzőverseny végeredményét, ahol a fődíj egy élő bárány, a második helyezett jutalma pedig egy ördögvilla volt, de a többi résztvevő sem maradt ajándék nélkül. A szombati rendezvényt a vacsorát követő bál zárta, ahol élő zene mellett táncoltak és mulattak vendégeink.
Ezúton szeretnék gratulálni Jánoséknak és a Gazda-Farm Kft. dolgozóinak a kiváló, és minden eddigi akció sikerét felülmúló színvonalas rendezvény megszervezéséhez és lebonyolításához. Várjuk a következő meghívást...
 
Cziffra Kolos
Dealer menedzser

 



































































































































































AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye