|
SZÜLETÉSNAP PURINA MÓDRA 2008. szeptember 28.
Szakáll Tibor kalocsai partnerünk 5 éve (2003. április 23.) indította el családi vállalkozását, melynek fő tevékenységi köre a takarmányforgalmazás. Otthon az egyik garázsból alakítottak ki boltot, ahol elkezdték kizárólag a Purina termékeit árulni. Indulásukat komoly reklámok és akciók illetve a helyi Purina forgalmazó a Kalo-Táp Kft. segítette. A Gyuris házaspárral azóta is kiváló munkakapcsolatban, sőt barátságban állnak.
Az 5 éve nyílt bolt megünneplésére Szakáll úr egy komoly akciót hírdetett a boltjában május elején. Sorsjegyet kapott mindenki, aki 3500,-Ft felett vásárolt az üzletben. Az akció időtartama 4 hónap volt, ez alatt 585 sorsjegy került bele a kalapba. Egy vásárló több tombolával is rendelkezhetett attól függően, hogy hányszor vásárolt az elmúlt hónapokban.
Az ünnepélyes sorsolás szeptember 5.-re volt meghírdetve. Népes gyülekezet várta a kezdés időpontját. Az érkezőket finom kalács és ha véletlen nem lett volna étvágya, akkor kis pálinka fogadta. A rendezvény kezdéseként Tibi „bácsi” köszöntötte vendégeit és szólt néhány szót a bolt történetéről, visszaemlékezve azokra az időkre, míg néhai feleségével együtt vezették az üzletet. Gyuris Zoltán kiemelte Szakáll úr kereskedelmi érzékét (az első év forgalmához képest több mint ötszörösére nőtt a bolt forgalma) és azt a kiváló kapcsolatot, mely a vevőivel és beszállítóival összeköti. A bolt forgalmával szorosan összefügg, hogy a Kalo-Táp Kft. piackörzetében az UNI versenyben is előkelő helyen van a bolt. A tavalyi évben növekmény kategóriában első is lett!
A Purina cég képviseletében Lengyel István beszélt a Purina új arculatáról, amelybe ez a bolt is büszkén beletartozik. Kiemelte az üzlet szépségét és a tulajdonos hozzáállását. Tényleg csak dicsérni lehet a bolt külső és belső arculatát, esztétikumát. Az újjávarázsolt bolt átadásában, a szalag átvágásában Luca, Szakáll Úr kiskunokája segített.
Ezután következett a várva várt pillanat a tombolahúzás. A jelenlévők kisgyerekei húzták ki a nyertes számokat. Közel 50 ajándék került kisorsolásra. Volt olyan szerencsés nyertes, aki két ajándékot is hazavihetett. Aki pedig nem nyert a sorsoláson az a garantált ajándékok (baseball sapka, bögre, ...) közül választhatott magának egyet. A fő meglepetés egy nagyon szép és teljes egészében Purina-s torta, amelyből minden jelenlévő kapott egy szeletet. Az este folytatásában nagyon jó hangulatú beszélgetés, könnyed kis szórakozás kerekedett hajnalig. Igazán nem mindennapi születésnapi party volt ez!
Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az estének. Kívánok Szakáll úrnak további sok sikert, örömöt az üzletében és ugyanúgy családjának életében is.
Bárány Péter Dealer Menedzser
|