NYÁRI ESEMÉNYEK AZ E és K Bt. TERÜLETÉN
2008. szeptember 1.

Az idei nyáron Csanytelek és Tömörkény körzetében több közösségi esemény is színesítette a környékbeli lakók életét. Az eseményekben közös színfoltot jelentett, hogy Erhard Gyula és felesége Kati szorgos szervezőmunkájának eredményeként a PURINA márka is képviseltette magát.

Elsőként a tömörkényi vadásznapot említeném meg, ahol az E és K Bt. standján minden érdeklődő információhoz juthatott a PURINA vadtakarmányozási programjairól (Fácán, Vaddisznó, Szarvas-Őz), sőt megtekinthették szép kiszerelésű termékeinket is. Az egésznapos rendezvény egyik legnagyobb izgalommal várt eseménye a tombolahúzás volt, ahol többek között a jól ismert Kockás emblémával ellátott ajándékoknak örülhettek a szerencsés nyertesek.

Idén sem maradhatott el a most már hagyományosan a Csanyteleki Falunapok keretén belül megrendezésre kerülő háziállat szépségverseny. A rendezvény egyre népszerűbb, hiszen idén már több mint negyven állat versenghetett az értékes nyereményekért, és voltak nevezők a környező településekről is! A kezdés előtt már több mint egy órával szép számban gyülekeztek a résztvevő kisállatok, gazdik és szüleik. A mezőnyben az aranyhörcsögtől kezdve galambon, kutyán, macskán,bárányon át a lóig mindenféle kedvenc előfordult. A győzteseknek pedig ezúton gratulálok!

1. helyezet: Sipka Kitti-Páva
2. helyezet: Nagy András-Póniló
3. helyezet: Bernát Renáta- Kisbárány
    
Természetesen akik nem kerültek be az első 3 helyezet közé azoknak sem volt okuk a csüggedésre, mert senki nem maradt ajándék nélkül, ráadásul jövőre mindenki újra próbálkozhat.Nagyon jó volt látni a sok büszke és mosolygós arcot a rendezvényen.
    
Idén első alkalommal került megrendezésre  Szabó Ferenc csanyteleki halastaván a szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár honvédjeinek részvételével egy minden jel szerint hagyományteremtő horgászverseny. A rendezvény szervezésében valamint a résztvevők díjazásában szintén fontos szerep jutott a helyi Purina forgalmazónak, Erhard Gyulának, aki Purinás bevásárlószatyrokban adta át a saját készítésű etetőanyagokat.
    
Gyulának és feleségének Katinak gratulálok a sok sikeres rendezvényhez és főleg ahhoz a számtalan örömteli pillanathoz, amit ezzel okoztak a környezetükben élőknek!

További sok sikert!                                     

                                                                                                  
Sáfrány Dániel
Dealer Manager

 

 


AGRIBRANDS Europe Hungary zRt.
Copyright 2004 - 2006 – Minden jog fenntartva

A PurinaÒ és PurinaÒ kocka logo a Nestlé Purina PetCare Company engedélyezett védjegye