ÚJ PURINA TAKARMÁNYÁRUHÁZ A NATIPEM SRL-NÉL 2008. május 25.
2008. május 09-én új időszámítás vette kezdetét Romániában és a Natiprem SRL forgalmazónk életében: megnyílt az ország első új arculatú Purina takarmányáruháza Nagyszalontán. A magyarországi üzleteket is számolva ez már a 40. új arculatú Purina Takarmányáruház.
Reggel 9 órakor több tucat érdeklődő várta Maarten Welten Vezérigazgató ünnepélyes szalagátvágását és Máté Csaba Purina Értékesítési Igazgató köszöntőjét. Mindketten gratuláltak a Lehoczki házaspár eddig elért eredményeihez és a a győnyörűen felújított áruházhoz.
A nap folyamán számos meglepetés várta az ide látogatókat. Minden vevő külön ajándékot kapott, a vendéglátó üdítővel, pogácsával kedveskedett a partnereknek. A gyerekek már kora reggel birtokba vehették a számukra felállított légvárat, majd rajzverseny keretében csillogtathatták meg kézügyességüket.
A 20 RON felett vásárlók között a nap végén 1-1 vásárlási utalvány, fődíjként pedig egy elektromos fűnyíró került kisorsolásra.
Ismételten beigazolódott, hogy a jól megszervezett helyi kampány, a szép és kulturált megjelenésű környezet több embert tud megszólítani; számos új érdeklődővel találkozhattunk ezen a pénteken, ami a szokásos forgalom közel dupláját jelentette.
Andi és Adorján!
Gratulálunk eddigi kiváló munkátokhoz, várjuk az újabb sikereket!
Pálfi Csaba
dealer menedzser
|